Archive for June, 2010

Szombaton megkapjuk Rod Stewartot!

Posted on: June 18th, 2010 by Zsombor No Comments

Szombaton (június 26-án) az ’56-osok terén dübörög a tizennegyedik Kapcsolat koncert. Rod Stewart mellett megasztár Oláh Ibolya, Tóth Gabi, Gáspár Laci, Király Viktor és Molnár Ferenc Caramel indítja az estét az elmúlt tizenhárom év koncertjeinek sikerdalaival.

A ingyenes koncertek este  hatkor kezdődnek, de ahhoz, hogy minden rendben menjen hat napos előkészületre van szükség.  Egy éjszaka kedvéért huszonhárom tonnányi hang- és fénytechnikai berendezést hoznak összhangba öt kilométernyi kábel segítségével.

A Kapcsolat koncertre készített képi díszlet a fellépők mögött egy százötven négyzetméteres kivetítőn fog megjelenni és a száztíz decibel gondoskodik majd a hallhatóságról. Rod Stewart kilenc kamionnal, saját konyhájával és annak személyzetével érkezik.

Külön kérésére kétszáznyolcvan kilogramm jeget és kétszáz darab törülközőt készítenek elő a szervezők az énekesnek. Gőz László és Brády Márton főszervezők szerint ez egyáltalán nem számít különleges kérésnek, még akkor sem, ha az énekes listáján motoros rendőrök is szerepelnek!
 

Mennyiből ússzuk meg a vakációt?

Posted on: June 17th, 2010 by Zsombor No Comments

 
Az utazás boldoggá tesz, ez tény. De amikor lát egy akciós ajánlatot, egy hét tengerparti nyaralást 45000 Ft/főért, belegondol abba, hogy ez minden illetékkel, költőpénzzel együtt mennyibe kerül egy családnak? Segítünk eligazodni az árakkal.

A legtöbben a magyar tengerhez mennek üdülni, tehát először nézzük meg, mi a helyzet idehaza. Mennyibe kerül pontosan szállással, étkezéssel, strandbelépővel egy 4 fős családnak a nyaralás, de úgy, hogy anya is pihenjen, és ne kelljen főznie, pakolásznia a család után? Kiszámoltuk! 

Szállodában:

    * 3 csillagos hotel félpanziós ellátással: 30.000 Ft / 6 éj: 180.000 Ft
    * Strandbelépő: nincs
    * Strandon ebéd naponta: 1-1 hamburger/lángos/ jégkrém / 20.000 Ft
    * Víz, üdítő egy hétre (hipermarketből) 10.000 Ft

Ez összesen 210 ezer Ft + útiköltség. A benzin autópálya matricával együtt 8000 Ft. Vonatjegy: például Budapest-Zamárdi 4 főnek oda-vissza 15.000 Ft

Apartmanban:

    * apartman: 60 ezer Ft
    * minden nap reggeli a közeli boltból: 15.000 Ft
    * strandon ebéd (hamburger, pizza, hot-dog), jégkrém, fagyi 20.000 Ft
    * minden este vacsora étteremben 70.000 Ft
    * Víz, üdítő egy hétre (hipermarketből) 10.000 Ft

Ez összesen 175 ezer Ft + útiköltség.
 
A Balaton után számba vettük a külföldi helyeket, amelyek most a legnépszerűbbek a magyarok körében: Egyiptom, Tunézia, Horvátország és Görögország.
 
Mennyiből  ússzuk meg a külföldi vakációt?
 
Hallgassa meg!

Hallgatóink nyaralási praktikáiról, tuti tippjeiről Facebook-os rajongói oldalunkon olvasgathat!

Anyatej kontra sör
 

Egy nő  az interneten árulta felesleges anyatejét, és legnagyobb meglepetésére nem kismamák, hanem csak pasik jelentkeztek. De miért csak ők? Toni Ebdon (így hívják a hölgyet) nem faggatózott, de szerinte a gyógyító hatása miatt vásárolták a férfiak deciliterenként 15 fontért a tejét. Mi viszi rá a pasikat az anyatejre?

A drága hallgatók segítettek nekünk összegyűjteni az érveket, hogy miért jobb az anyatej, mint a sör!
 
- A haverod nem tudja elvenni és meginni az utolsó üveget
- Ha fejbe vágnak egy mellel, nem kell összevarrni a fejed!
- Sokkal szebb a csomagolása
 
Hallgassa meg!
 

Petra nem az anyatejre és a cicikre van rákattanva, hanem a foci vb-re, és az uruguay-i pasikra! Nem igaz tehát, hogy a nőket nem érdekli a foci!
 
Hallgassa meg!

“Egy felejthetettlen estét adni…”

Posted on: June 17th, 2010 by Zsombor No Comments

Várkonyi Attila, más néven Dj Dominique, aki maga is pedagógus végzettséggel rendelkezik, meglepő ötlettel állt elő…

Egy estét, a pedagógusok ünneplésének szentel a Nyugati Pályaudvarnál található RetroPolisban, most pénteken (junius 17.) este tizenegytől, hajnalig.

Attila és dj társai szeretettel várnak minden olyan pedagógust, aki ép és sérült gyerekekkel foglalkozik, hogy egy estére félretéve az éves munka terhét, önfeledten bulizzanak a ’80-as, ’90-es évek és napjaink legnagyobb slágereire egy hamisíthatatlan házibuli keretében.

A belépés minden pedagógus számára díjtalan, valamint érkezéskor egy pohár itallal is megvendégelik őket.

„Én is pedagógus vagyok, a mai napig több felsőoktatási intézményben tanítok. Sajnos a pedagógusok anyagi és társadalmi megítélésén nem tudok változtatni, de kollégáimmal szeretnénk egy felejthetetlen estét adni azoknak, akiknek kezében a jövő záloga” – modta el az est házigazdája.

 

Megsúgjuk a sztárok titkait!

Posted on: June 16th, 2010 by Zsombor No Comments

Miről beszélgetnek egymással a sztárok a függöny mögött? A Juventus stábja a Viva Comet gálán lopódzik közelükbe és mesél önöknek Twitter-tudósításában! Száznegyven karakteres, mini üzeneteinket nyomon követheti itt, vagy akár a Juventus.hu címlapján a Twitter dobozunkban! Lessen be velünk a színfalak mögé!

 

A kemény férfiak is elbőgték magukat…

Posted on: June 16th, 2010 by Zsombor No Comments

Nincs mit szépíteni, Gábor sírva fakadt. Kisebb nyomásra ugyanis végre megnézte a Hacsi című filmet, amelyet eddig mindenki, aki látta megkönnyezett. Meglepő vagy sem, de ő sem bírta száraz szemmel! És csaknem 3 milliárd forintot ér a telitalálat az ötösön. Azt boncolgattuk, mennyit kellene dolgoznunk ennyi pénzért.

Gábornál tegnap eltört a mécses…

A film, amiről beszéltünk: Hacsi, a leghűségesebb barát. Röviden a tartalma: egy kutyáról szól, aki élete végéig hazavárja a gazdáját, akkor is, amikor a gazdi már nem jön haza. Ez az a film, amit mindegy, hogy nő vagy férfi nézi, biztosan nem bírja ki zokogás nélkül.

Hallgassa meg!

 Megkértük  érző szívű férfi hallgatóinkat, írják meg őszintén, melyek azok a filmek, amelyeken ők is elérzékenyültek. Millió dolláros baby, Pearl Harbor, Love Story, Angol beteg, csak úgy záporoztak az sms-ek.

Ha kíváncsi a többi hozzászólásra is és a TOP 5 sírós filmre, kattintson Facebook-os rajongói oldalunkra!

Lottólázban égett a Juventus Reggel

Csaknem 3 milliárdot ér a telitalálatos szelvény az ötösön. Egész pontosan 2 milliárd 848 millió forintról van szó. Ez a játék több mint 53 éves történetében minden idők harmadik legnagyobb főnyereménye. Van, akinek ez az összeg elérhetetlen, majdnem 4000 évig kellene érte dolgoznia, de van olyan magyar sportoló, aki mindössze 7 és fél év alatt megkeresi ezt a pénzt. Kicsit számolgattunk, hogy mennyit is ér ez az összeg, és hány évig kellene gürcölnünk, hogy megszerezzük:

- ha egy ember nyeri ezt meg, még a 100 leggazdagabb közé sem kerülne be

- viszont ha azt nézzük, hogy például Dzsudzsák Balázs évente 375 milliót keres, ez a rekordnyeremény 7,5 évi fizetését teszi ki

- ezzel szemben minimálbért keresve 3735 évig kellene dolgoznunk ezért a lottónyereményért 

- 200 ezer forintos átlagkereset mellett 1.633 év alatt végezne a gyűjtögetéssel

- ha semmire nem költ belőle a nyertes, csak beteszi a bankba, a kamat havonta 1,9 tized millió forint

- 9 millió  493 ezer kiló kenyeret lehetne ebből venni

Ha mi ezt az összeget megnyernénk, felajánlanánk az árvízkárosultaknak: a 2 milliárd 848 millióból összesen 406 családnak építhetnénk egy 7 milliós házat. Hallgatóink segítségével összeállítottuk a Juventus Reggel szerencse számait – ezeket megjátsszuk, és hétfőn beszámolunk, szerencsések voltunk-e.

Ha kíváncsi a számokra, látogasson el Facebook-os rajongói oldalunkra!

Hallgassa meg!


A kommentátori állásban: Petra kisasszony. Most sem hagyta szó nélkül a foci vb tegnapi meccseit. Bár kicsit összekeverte, melyik 2 csapat játszott! 

Hallgassa meg!

A tanárok megbuknának a vizsgán?

Posted on: June 15th, 2010 by Zsombor No Comments

Saját tárgyából megbukott a középiskolai tanárok négyötöde Thaiföldön. A pedagógusokat most először vizsgáztatták, több mint 84 ezren ülhettek vissza a vizsgázók oldalára. A siralmas eredmények pedig felzúdulást keltettek az ázsiai országban.

De mi a helyzet nálunk? Utánanéztünk, itthon melyik a legjobb középiskola – a 2009-es adatok szerint a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium a legjobb intézmény. Aztán pedig akasztottuk a hóhért – és vizsgáztattuk a hazai tanárokat. 

Megtudhatjátok, milyen jegyet kapott Cs. Nagy András matek, és Molnár Mária történelem tanár.

Hallgassa meg!

Fizetésmegvonás, büntetés vagy közös meccsnézés a főnökkel? 

Attól, hogy foci vb van, a munka nem állhat meg – elméletileg. Több országban is fizetésmegvonással büntetik a főnökök azokat, akik az esti focimeccs miatt késnek, vagy napközben nem jól teljesítenek, mert fáradtak, esetleg munka közben a délutáni meccset nézik. Németországban például abszolút foci stop van.

Kiderítettük, vajon mennyire elnézőek és türelmesek a magyar főnökök, mivel szankcionálják, ha késik az alkalmazott az esti focimeccs miatt, vagy a munkaidő alatt a mérkőzést nézi.

Mi találomra felhívtunk egy cégvezetőt. Kíváncsiak voltunk, hogy nő létére, hogy áll a drukker alkalmazottakhoz, mehet-e a foci a munka rovására.

Megtudtuk, Éva, aki egy lapkiadó terjesztési igazgatója, hogy áll a foci vb kérdéséhez.

Hallgassa meg!

Nem igaz, hogy a nőket nem érdekli a foci vb! Petra egyedi stílusban a tegnapi meccseket kommentálja.

Hallgassa meg!

Petra a foci vb alatt sem hagyja ki a tusolást – bár lehet, valaki jobban örülne, ha inkább a vuvuzela hangját hallaná, mint Petráét! Döntse el, miután megnézte az erről készült videót Facebook-os rajongói oldalunkon!

Judit nyerte az álomutazást!

Posted on: June 14th, 2010 by Zsombor No Comments

Végre kiderült, hogy ki nyerte, a kétszemélyes, egy hetes, négy csillagos, all inclusive dominikai álomutazást. Az elmúlt hetekben hallgatóinknak az amerikai dalokat kellett megtalálniuk. Két szerencsés ma reggel élő adásban mérkőzött meg a különleges nyereményért.

Hallgassa  meg!

Judit és Tibor a stúdióban mérkőzött meg, két fordulóban kapták a kérdéseket. A jó válaszok villámgyorsan záporoztak…

Hallgassa meg!

A második forduló végére, kiderült Judit volt az a szerencsésebb, így ő nyerte a dominikai álomutazást az Erste Bank jóvoltából.

Hallgassa meg!

Judit örömmámorban úszott, csak nehezen tudott Petra és Gábor kérdéseire válaszolni. Egy kis szünet után bevallotta, hogy nagyon izgult és már el is képzelte milyen lesz az óceánparton sétálni…

Hallgassa meg!

Petra és a foci? Tényleg?

Még hogy a nők nem szeretik a focit! Az ehhez kapcsolódó sztereotípiák pillanatok alatt megdőlnek, amint meghallgatják Petra összefoglalóját a hétvégi meccsekről.

Hallgassa meg!

Legyen a barátunk a Facebookon!

Knopfler Budapestre jön!

Posted on: June 14th, 2010 by Zsombor No Comments

Mark Knopfler és zenekara, kétórás műsorral várja majd a rajongókat.  A zenész, aki a világ száz legjobb gitárosa közé tartozik, semmit sem bíz a véletlenre: minden fellépésén ő vezeti a hangbeállást. 

A magyar felmenőkkel rendelkező Knopflernek nincsenek különleges kívánságai a kényelmét illetően. Egy szerény öltöző és a magyar konyha egy-egy jellegzetessége fogadja majd a színfalak mögött.

A gitáros egy ideje hátfájásra panaszkodik, de ez nem befolyásolhatja színpadi teljesítményét, ám a kísérőprogramokat turnéja összes állomásán lemondta, hogy többet tudjon pihenni.

A nyolckor kezdődő koncertet maga Mark Knopfler nyitja, mivel ezen az estén nem lesz előzenekar. A művész egyetlen kéréssel fordul rajongóihoz, mégpedig szeretné, ha senki sem használna fényképezőgépet vagy mobiltelefont az Arénában, hiszen a vakuk villanása zavarja őt és zenekara munkáját.

A koncertről további információt itt találhat.

 

Visszatér az ExperiDance alapítója

Posted on: June 13th, 2010 by Zsombor No Comments

Az ExperiDance Tánctársulat idén ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját. A jeles jubileum alkalmából monumentális show-ra készülnek, 40 táncossal, látványos díszletekkel, a legendás Ezeregyév című műsoruk vonalát végig követve. Az ünnepi eseményen a tánctól már korábban visszavonult rendező-koreográfus, Román Sándor is színpadra lép.

Hallgassa meg!

Beckham és a Beckingham Palace

Posted on: June 13th, 2010 by Zsombor No Comments

1999-ben az angliai Hertfordshire városkában vettek maguknak egy házat potom 2,5 millió fontért. Az ingatlan egy 1930-ban épült György korabeli épület, amit a házaspár 3 millió fontért újított fel. A hétszobás ház mai értéke több mint 7 millió dollár.

Hallgassa meg!

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu

KAPCSOLAT
  • SMS: 06 30 30-30-103
  • Adástelefonszám: +06/40-334-334
  • Kívánságvonal:
    (üzenetrögzítő)+36-30-9-895-895
  • Központi telefonszám: +36-1-237-5300
  • Cím1134. Budapest, Róbert krt. 82-84.
  • Email:
MŰSORVEZETŐK
ADÁSTÜKÖR
ÁLTALÁNOS JÁTÉKSZABÁLYZAT
Á.SZ.F