Ma Zakariás névnapja van.
2010. July 27. 10:17 / / / / / / /

Angelina Jolie egyszerűen, nem kapható meg!

A felröppent hírekkel ellentétben még nem lehet kizárni, hogy mégis lesz Mr.& Mrs. Smith 2. Angelina Jolie ugyanis azt mondta, hogy nagyon szívesen játszana együtt újra férjével, de csak nagyon szigorú feltételek mellett.

Hollywood legismertebb párja pár 2005-ben talált egymásra a film első részének forgatásán. Ugyan Brad Pitt ekkor még még Jennifer Aniston férje volt, de Jolie kisasszony csábításának nem tudott ellenállni.

Amikor a sajtó arról kérdezte Angelinát, hogy hogyan képzelné el a  közös munkát Barddel egy esetleges Mr.& Mrs. Smith 2-ben, csak annyit nyilatkozott:  “Ha a való életben is egy pár vagytok, akkor nagyon óvatosnak kell lenni, mert nem mindegy, hogy mit lát a közönség.”

A pár próbálja összehangolni munkáit, hogy minél több időt tölthessenek egymással, bár Brad most éppen belevágott egy filmben, így a az anyuka a gyerekekkel való utazgatással csapja agyon az időt. Már-már hobbiként látogat el adoptált gyermekei hazájába, így az útitervek között szerepel Etiópia, Kambodzsa és Vietnám is.