Itt a strandok új slágere!
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Edward Maya uralja a nyarat. Stereo Love című slágere rövid idő alatt meghódította a vízpartokat. Igazi forró dallamok…
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Edward Maya uralja a nyarat. Stereo Love című slágere rövid idő alatt meghódította a vízpartokat. Igazi forró dallamok…
Edward Maya, igazi nevén Eduard Adrian Ilie a szomszédban, Bukarestben született 1986-ban. Igen fiatalon, mindössze tizenkilenc évesen már dalt írt Mihai Traistariunak az Eurovíziós Dalfesztiválra. A Tornero című szerzemény a fesztiválon 2006-ban a negyedik helyig jutott.
Nem kellett sokat várni, múlt nyáron Edward Maya kiadta első saját dalát a Stereo Love-ot, amely hamar meghódította a román slágerlistákat. egy év kellett hozzá és a dal önjáró lett, a legtöbb strandon ez a sláger szól.
Hallgatóink is hamar szívükbe zárták az új nyári slágert. Az egyik fórumon ezt írják: „Nem régóta Edward Maya – Stereo Love is rotációban van. Egyébként – nem pont ezért, de – minden tiszteletem a Juventus programigazgatójáé, kreatív munkatársaié és zenei igazgatójáé (ha van), ez egy nyugat-európai színvonalú rádió!”
Köszönjük szépen az elismerő szavakat a programigazgató, a zenei szerkesztő és a kreatív munkatársak nevében is – hiszen nálunk mindegyik van!




