Önnek is összeszorul a szíve, amikor egy kisiskolás hátán nagyobb a táska, mint maga a gyerek? Elvileg nem lehetne három kilónál nehezebb a táskájuk az alsósoknak. Ehhez képest ennek a többszörösét cipelik nap, mint nap.
Ahogy már Demjén is megénekelte, tényleg nehéz az az iskolatáska. Elvileg 3 kg-nál nem cipelhetnének naponta többet, még az órarendet is eszerint kellene összeállítani. Ezt a szabályt szinte sehol nem tartják be, van, ahol 8-9 kg egy alsós iskolatáskája.
Itt volt velünk Viktor, aki most megy 2. osztályba. Ráállítottuk a mérlegre – először csak őt, majd táskájával együtt. Hol állt meg a mérleg nyelve?
Hallgassa meg!
Ez a mennyiség egy felnőttnek is durva. Megnéztük, egy felnőttnél mit okoz ez a cipekedés. Hírszerkesztőnk, Berényi Attila felkapta Viktort és az iskolatáskát, és lépcsőzött egy kicsit. Mi az eredmény?
Hallgassa meg!
Érdekes hallgatói sms-csata kerekedett ki a történetből:
- 2 éve a kisfiaimnál a gyógytestnevelő reggel megmérte a gyerekek táskáját. Amikor a 2. b-sek táskája átlagosan 2 kg-val nehezebbnek tűnt, belenézett az egyikbe. Kiderült, hogy ezek a táskák 2 kilónyi üveggolyót rejtenek. Edit
- Szerintem nem kellene a széltől is óvni a gyerekeket, nekem és 24 társamnak is hordani kellett a táskánkat, nem beszélve arról, hogyha edzésem volt azt is cipeltem. Érdekes módon egyikünknek sem lett gerincferdülése. És ha fizikai segítséget kellene kérnem, bármelyiket felmerném hívni. Robi
- Voltam én is 7 éves kisiskolás, de nem hatott meg senkit a táskám súlya! Simán felnőttem, nem ijedek meg sem a cipekedéstől, sem semmitől! A mai gyerekek részben ezért táposak, gyengék, gyöszösek! Feri
- Na, azért az őseink csak 1 szál palatáblával rohangáltak anno iskolába…Eszti
További pro és kontra sms-eket a témában, na és sok sok fotót az eseményről Facebook-os rajongói oldalunkon olvashat!