Levágnám a kezét a tolvajnak!
2010. September 3. 09:07 / / / / / / / / / / /

Levágnám a kezét a tolvajnak!

Heves vita alakult ki a stúdióban és a hallgatók között is a tegnap börtönbe zárt három diáklány miatt. Egyesek a kezüket vágnák le, mások viszont megbocsátanának. ..

Heves vita alakult ki a stúdióban és a hallgatók között is a tegnap börtönbe zárt három diáklány miatt. Egyesek a kezüket vágnák le, mások viszont megbocsátanának…

Börtönben végződött az első tanítási nap három diáklány számára. Suli után elmentek bizsut lopni, de a biztonsági őr elkapta őket. Az új törvény értelmében ma már a 20 ezer forint alatti lopást elkövetőket is büntethetik elzárással, továbbá tettenérés esetén őrizetbe is vehetik őket. Így történt most is. Egyikük annyira kikészült, hogy pszichiátriára került, a másik kettő még börtönben van, a tárgyalás állítólag ma lesz.

Sokan azt mondják, igenis el kell kezdeni a magántulajdon védelmét. Mások szerint viszont piti lopásért az elzárás túl durva büntetés. Berényi Attila egy érdekes tényre is felhívta a figyelmünket.
Hallgassa meg!

Erzsébettel beszélgettünk, aki szabálysértési ügyekkel foglalkozik és üdvözölte az új törvényt. Egy másik hallgatónk, Geri azonban teljesen eltérő véleményen volt.
Hallgassa meg!

Heves vita alakult ki a stúdióban és a hallgatóink között is a témával kapcsolatban:

-    A közmunka mindenkinek hasznosabb lenne. Amerikában bevált. Timi
-    Jelenleg 20.000.Ft az értékhatár. Igenis büntetni kell, mindegy, hogy menyi értékben. Az bűncselekmény. Ati
-    Kis dolgokból lesznek a nagyok. Ma egy kifli, holnap egy autó. Petra, azt a kiflit el is lehet kérni. Csilla
-    Ha egy bizsuért 3 nap börtön jár, akkor az ellopott milliókért életfogytiglan? Kata
-    Hallgatói sms: A törvény ó, de nem jól alkalmazták! Elég lett volna bevinni őket 1-2 órára, hogy örökre megjegyezzek, ezt nem lehet!
-    Én levágnám a kezüket. Legközelebb nem lenne mivel lopnia. Csak az a baj, h az ország 90 százaléka félkezű lenne. Ildi

Tömérdek hallgatói üzenet lepte el a stúdiónkat. Facebook-os rajongói oldalunkon megtalálhatja és véleményezheti mindet!