Pornót a diákoknak!
Pornófilmmel világosítanák fel az iskolásokat, mert túl unalmasak a hagyományos órák!
Pornófilmmel világosítanák fel az iskolásokat, mert túl unalmasak a hagyományos órák! Tűzforró órákat tartanak majd a svájci iskolákban. A szexuális felvilágosítás keretében ugyanis mostantól pornófilmeket vetítenek.
A jelenlegi órák unalmasak, és nem sok közük van a mai fiatalok problémáihoz. Mindenképpen módosításra szorul a tanterv, hogy alkalmazkodjon a mai társadalom kérdéseihez – mondta el a programot bevezetni kívánó svájci politikus.
Tizenkettő-tizenhárom éves korban lenne a legszerencsésebb elkezdeni a bevezetést. Ebben a korban egyébként manapság már majdnem minden gyerek találkozott már valamilyen pornográf tartalommal – tette hozzá.
A szülők ugyanakkor nem mutatnak ekkora lelkesedést az ötletért. Sokan közülük kategorikusan elutasítja, hogy gyermeke pornográf filmet lásson az iskolában. Vajon, hogy vélekednek a témáról a Juventus Rádió hallgatói?
Rengeteg SMS-t kaptunk:
- Sziasztok! Jó a műsor! Szóval: Az út mellett álló “lányokról” kérdezte meg anno a kis öcsém, hogy ők miért állnak ott. Erre azt válaszoltam neki csípőből, hogy ők a forgalomszámláló nénik
- NAGYMAMÁM KEZDETT MESÉLNI AZ AKKOR 5 ÉVES FIAMNAK A GÓLYÁKRÓL. ERRE A GYEREK: MEGMONDJUK A DÉDINEK HOGYAN SZÜLETIK A KISBABA? ANI
- Engem “Peti,Ida és Picuri” világosított fel,amit a szüleim olyan helyre tettek,hogy biztos megtaláljuk a nővéremmel. Pusz. Era
- Én egy az egyben elmondtam a gyereknek 3 éves korában. Akkor volt rá kíváncsi, de nagyon. Aztán a következő terhességemnél is. Pénisz, vagina, méh. Megértette.
- Tamás, abban igazad van, hogy a fiuk 98 százaléka mar néz pornót 12-13 évesen! De azt ne felejtsetek el, hogy a 12-13 éves lányok minimum 50 százaléka mar aktívan csinálja is! Hetente jönnek ki ilyen felmérések! Szóval nem a pornót kéne tanítani, hanem a védekezést!!! Gyulus
A vita tovább folytatódik facebookos rajongói oldalunkon!




