Egyre fenyegetőbb probléma Magyarországon is az iskolai erőszak. Megverik és zsarolják egymást a diákok, néhány helyen olyan a hangulat, mint egy börtönben. Hogy lehet ezt megállítani? Szülők és tanárok is hívtak minket, hogy elmondják javaslataikat.
Több olyan iskoláról is hallottunk, ahol a problémás tanulók védelmi pénzt szednek gyengébb diáktársaiktól, elveszik a gyengébbek értéktárgyait. Vannak, akik bedrogozva vagy késekkel felszerelkezve járnak iskolába. Egy diák például azért kérte az ombudsman segítségét, mert szerinte iskolája a terror házává vált.
Kamerák, közmunka, javítóintézet? Hogyan lehet megfékezni a renitens diákokat?
Hívott minket egy anyuka, akinek ovis a gyereke. Itt volt velünk Joli is, aki 27 éve van a tanári pályán. Mit tanácsoltak?
Záporoztak a hallgatói sms-ek. Úgy tűnik, tényleg nagy a baj sok intézményben:
- Tanár vagyok. Az a baj, hogy a szülők azt hangoztatják, ha behívjuk őket: a mi dolgunk, hogy megtanítsuk arra a gyerekét, amire neki kellett volna. Pál
- Szerintem a rendbetételt otthon, a családban kell elkezdeni! Ha másképpen nem megy, a renitens diák szüleit pénzbírsággal sújtani! Kata
- Módosítani kellene a törvényt, hogy ezeket a kölköket a rendőrség begyűjthesse, és méltó módon eljárjon ellenük! Anna
- Ha a tanár tehetetlen, kamerázzák be a suli termeket. Wic
- A kertben, ha elterjed a gaz, akkor azt ki kell gyökerestül tépni. Vagyis, ki kell rúgni az ilyen tanulókat. De akkor ott vannak a még rosszabb szülők, akik bemennek, és verekednek az igazgatóval vagy a tanárokkal. Rendőr jelenléte mellett kell gyereket kirúgni!
- Én 8 éve érettségiztem, de nálunk ilyen meg sem fordult a fejekben, mert tudtuk, mi járna érte! Nem csak a tanárok és a szülők büntettek volna érte, a diákok is kiközösítették volna őket! Évi
- A diáknak kötelessége, legyen ne pedig joga, mint a tanárnak. Mivel most a tanárnak kötelező tanítani, a diáknak joga van bármit tenni! Minket kiosztott az osztályfőnök és elvoltunk. A linkje kihullott, a java megmaradt. András
A vita tovább folytatódik a Facebookon!

Csúnyán rászedték Budapesten Angelina Joliet, nem volt felkészülve “ránk”! Ezért összeszedtük a legnagyobb átveréseket, hogy legalább ön megússza!
Nem semmi átverések áldozati voltak hallgatóink is:
Egyre nagyobb divat a sexting, azaz amikor meztelen fotót küldünk magunkról a párunknak. Egy friss felmérés szerint 10-ből 6 tini csinálja. Az egyik legismertebb rapper, P Diddy is bevallotta: ő bizony rendszeresen küldözget magáról ilyen fotókat mms-ben a kedvesének.
Elkészült a világ egyik legnagyobb átkelője, a
Hallgatóinknak is volt hozzáfűznivalója:


Egy brit felmérés szerint a kedd a legborzasztóbb nap a héten ez a helyzet, na de mi a helyzet nálunk? Melyik az a nap, amikor úgy érzi, elege van mindenből, pihenni akar, mindenki hagyja békén? Mit mond a most elkészült hangulattérkép?
Hallgatóink, most is megrohamoztak minket üzenetekkel:
Jövőre jön a családi adózás! Hétfőn nyilvánosságra kerültek a jövő évi adótervek, elvileg jobban járnak majd azok, akiknek van gyerekük. Elvileg…
Szép számmal érkeztek az sms-ek:
Fehér pillangó mentette meg a chilei bányászokat. A föld alatt rekedtek többen is láttak egy fehér pillangót, még mielőtt rájuk omlott volna a bánya, szerintük őrangyaluk jelent meg… Önnek van őrangyala?
Beyonce egyébként mostanában szünetet tartott, miután leszámolt Sasha Fierce alteregójával, ami az I Am… Sasha Fierce című nagysikerű albuma nyomán született. A 2008-ban megjelent album két lemezből áll, amely Beyonce két teljesen különböző énjét hivatott bemutatni. Az I AM… elnevezésű korong a valódi, smink alatt rejtőző, érzékeny, természetes nőt, míg a Sasha Fierce (fierce=heves, szenvedélyes) korong a színpadon szereplő, bulizós, érzéki, agresszívabb, szókimondóbb alteregóját hozza felszínre. Beyonce állítja: „Nincs többé szükségem Sasha Fierce-re, felnőttem és már össze tudom olvasztani a két oldalt.”
