Budapest megkapja a rock & roll-t!
Elvis zenekara januárban a Sportarénában koncertezik.
Elvis Presley sosem járt európai turnén, ezért csak a tévén keresztül vagy a rádióban hallhatták, láthatták kedvencüket a rajongók. Az is igaz, hogy vannak olyan igazán „elvetemült” fanatikusok akik, képesek voltak (no és persze lehetőségük volt) több ezer kilométert utazni kedvencükért.
Az igaz, hogy most sem találkozhatnak sóvárgásuk „tárgyával”, azonban a rock & roll királyának eredeti kísérőzenekara, a TCB Band megpróbálja felidézni a magyar rajongók számára is az igazi Elvis „hangulatot”.
A Király 76. születésnapja tiszteletére január huszonötödikén újra felcsendülnek Elvis legnagyobb slágerei. A búgú hangról pedig Danis Jale gondoskodik majd.
„Elvis, csak egyféle zenésszel dolgozik: a legjobbakkal!”, ezért biztos, hogy nem fognak sem a rock & roll királynak , sem pedig a közönségnek csalódást okozni – legalábbis ezt nyilatkozták azok a szerencsések akik már látták a produkciót.




