Itt vannak a legfurcsább szerelmes sztorik!

Nem mindennapi találkozásokról fecsegtünk ma, amikből szerelem lett. Ön hogy ismerkedett meg a párjával? Elütötte teherautóval?

Tegnap megihletett bennünket a Nap Királya, Robi, aki úgy ismerkedett meg szerelmével, hogy kamionjával fát vitt a lány munkahelyére, és véletlenül beborult az árokba. Mi is hallottunk már nem mindennapi megismerkedéseket.
Itt van a vonalban Balogh Tomi ismerőse, Laci, aki szintén érdekes módon találta meg élete párját. Mi is történt?

Hallgassa meg!

Visszahívtuk két hallgatónkat, Edinát és Krisztit, akik szintén nem a hagyományos ismerkedés példái.

Hallgassa meg!

Persze a nem mindennapi történetek sms-ben is érkeztek:
-Én a párommal úgy jöttem össze, hogy elloptam az autóját, és felcsavarodtam vele az első fára. Babyke
-Anyu kidobta aput a kocsmából. Panni
-Engem bicajozás közben ért a végzet. Kerekeztem egy formás popsi után. Jött a kereszteződés, ö megállt én féktávon belül voltam és bumm! Amit később tudtam meg, direkt volt, mert le akart rázni, csak nem erre számított. A pedálja felhasította a lábam és még estem is egy nagyot. Elájultam és ébredéskor egy nővérke ápolgatott. 5 éve ennek azóta együtt bringázunk, és még mindig mögötte imádok tekerni!!! István
-Mi a focipályán ismerkedtünk meg, 8 éve, azóta összeházasodtunk, és a 2. babát várjuk! Puszi
-Randira mentem mással, egy jóképű férfi vezette a buszt. Nem engedett leszállni, amíg nem adtam telefonszámot. Ennek 18 éve, azóta vagyunk boldogok együtt. Üdv. Kriszta

És Ön? Írja meg nekünk történetét vagy csak olvasson további furcsa találkozásokat a Juventus Reggel Facebook profilján!