Ki tudja, mi folyik épp a vonal végén?
Ön szokott meztelenül telefonálni? Így történt Amanda Seyfrieddel is, aki épp Justin Timberlake-nek adott telefoninterjút – pucéran. A legbizarrabb telefonbeszélgetéseket szedtük össze.
Előfordult, hogy pucéran beszélt valakivel telefonon, és nem zavarta? Gyakran előfordul, hogy arra a kérdésre: „Jókor hívlak?” Azt mondjuk, persze, nem zavarsz. Pedig épp a kádban ülünk pucéran vagy romantikázunk a párunkkal az ágyban.
Úgy tűnik, ez a sztároknál is előfordul. Meztelenül adott telefoninterjút például Amanda Seyfried, a Mamma Mia sztárja Justin Timberlake-kel, a lány közelgő filmje kapcsán. “Azt hiszem, meg kell említenem, hogy semmit sem viselek. Sokkal jobban érzem magam így” – közölte Seyfried. Timberlake azonban nem jött zavarba, és csak annyit mondott, őt nem frusztrálja, ha Seyfried így érzi jól.
Hívott minket Gergő, akinél egyszer megesett, hogy Supermanként telefonált.
Egyik hallgatónk, Adrienn elnyerte nálunk a legextrémebb telefonbeszélgetés díját. Épp a szeretőjével serénykedtek az ágyban, amikor hívta a “hivatalos” párja. Mi történt pontosan?
Hallgatóink többsége nem veti meg a szerelmeskedés közbeni csacsogást, de azért akadtak más sztorik is:
-Én sokszor beszéltem mobilról nagy dolgom végeztekor, nem tartom furcsának. Zoli
-Én a fürdőkádban szoktam a legjobbakat beszélni telefonon, mert akkor nem zavar senki. Adrienn
-Szex közben kellett felvenni az ügyeleti telefont. Gabi
-Nem annyira extrém. Asztmás vagyok, és mire felérek a 3.-ra egy bevásárlás után rendesen lihegek, zihálok. Egy ilyen közepette sikerült a főnökömnek utolérnie. Félreértette, de megmagyaráztam. Zsu
-Tizenéve üzletkötőként dolgoztam egy cégnél. Amikor éppen átalakulás alatt volt a cég, végig kellett hívnom néhány nap alatt kb. 300 vevőmet és értesíteni őket a változásokról, mindezt vezetés, üzletkötés közben. Cetlikre kiírtam a telefonszámokat, a cetliket kiterítettem az anyósülésre és hívogattam. Ha foglalt volt, hívtam mást. Amikor végre kicsörgött, fogalmam nem volt, kit hívtam! Kicsit cikis volt? Tipcsi
Olvasson további történeteket itt!




