Akkor azt hittem, eljött a vég! De mégis újrakezdtem!

Ön is érezte már úgy, hogy most vége? Innen nem lehet már felállni? Kibe lehet még kapaszkodni? Csak magunkra számíthatunk?

Múlt héten nagy újrakezdők történeteit vártuk. Olyan emberek küldték el nekünk a történeteiket, akik önhibájukon kívül kilátástalan helyzetbe kerültek, de idővel, és sok küszködéssel újra építették az életüket.

Hétfő:

“…és persze ebben sincs még semmi de édesapámat úgy vesztettem el hogy a férjem temetésén rosszul lett és három hétre rá őt is eltemettem…

nem gondolkodom azon hogy mi lesz holnap…”

Hallgassa meg!

” Nem tudtam ott maradni, ahol korábban éltünk. Az akkor 3 éves kisfiamat is ott kellett hagynom (…)

Akkor még nem érdekelt meddig tart, hány lépcsőt kell lépni, egyet biztosan tudtam és megértettem: lépkednem, haladnom kell.”

Hallgassa meg!

Kedd:

„Összeomlott az a mese, ami körülölelt addig engem. Kiderült, hogy a szerelmemnek volt egy felesége és 3 gyereke, és aki azt a pénzt, amit én az álmaim megvalósítására szántam elvette. Nem sokkal ezután elveszítettem a munkahelyem. Egy nap aztán kezembe vettem az ollót felvonultam a fürdőbe…”
Hallgassa meg!

Pálnak 50. születésnapján megroppant a dereka, betegállomány alatt felmondták a munkaszerződését. Ja pont karácsony előtt. A következő évben sikerült elhelyezkedni, azonban karácsonyi ajándékba ismét munkakönyvet kapott…

Hallgassa meg!

Szerda:

Ádám élete négy nap alatt omlott össze, folyamatosan kereste a „menekülőutakat”, hogyan győzte le a betegséget és a mindennapi félelmeket?

Hallgassa meg!

Vajon mire gondolhatott Anikó, amikor egy rutinvizsgálaton megtudta, nincs már sok ideje hátra? Kedvesére? Gyerekeire?  Hogyan győzte le  a kórt?

Hallgassa meg!

Csütörtök:

Első feleségemmel építkezésbe fogtunk és azt hittük életünk legszebb pillanatait éljük át de rémálommá változott – írta nekünk András. Kiderült, hogy kapcsolatunk nem elég erős, összetört egy nap alatt amit felépítettünk az évek alatt…szállón laktam, és nem volt pénzem sem, mivel a hölgy, akivel éveket éltem, a bankszámláról elutalta a közös pénzt…

Hallgassa meg!

Dénes , ugyancsak a nulláról építette fel magát. Amikor mélyponton volt, lyukas kerekű bicikli volt egyetlen tulajdona, de…

Hallgassa meg!

Péntek:

Mikor közölték veled az orvosok, hogy elveszíted a látásodat? – szegeztük a kérdést Tibinek, aki ezek után azt is elárulta nem feltétlenül ez volt a legmélyebb pont…, de mégis képes volt újrakezdeni:

Hallgassa meg!

Adrienn kénytelen volt szembe nézni azzal, hogy minden, amit eddig a családjának megteremtett semmivé lett… sem ő, sem 2 közös kislányuk nem kellett már többé…

Hallgassa meg!

Horosz Réka Ma-Uri masszőrbe tegnap futottunk bele, hiszen azt mondta tud olyan trükköket, amelyek elősegítik az újrakezdést…

Kiderült, miért különleges ez a kezelés és milyen gátak törhetőek át…
Hallgassa meg! (HAMAROSAN)