Nem tud örömet okozni a párom!
VIGYÁZAT FELNŐTT TARTALOM! Az egészséges szexuális élet a kapcsolat egyik legfontosabb eleme. Egy felmérés szerint még is megdöbbentően sok nő nem élvezi a szexet…
Akár az egész kapcsolatot is tönkre teheti, ha valamelyik fél nem élvezi a szexet, és ahelyett, hogy megoldaná a helyzetet, inkább színleli az orgazmust. Mindjárt hallhatja, milyen okai lehetnek, és hogyan lehet javítani rajtuk!
Egyik hallgatónk elmesélte, mennyire nem működött volt férjével a testi kapcsolat. A válás után új párja szívesen segítene, de…, Hallottunk egy másik történetet is, ahol két év után sikerült ledőlnie a falaknak…
Olyan férfiakat kerestünk, akiknek sikerült, áttörni a hölgyekben korábban kialakult gátakat…, a nők törékeny ékszerek
Sms:
-Sziasztok. Én találkoztam már gátlásos nővel. Akció után megkérdeztem, mi a baj. Persze, azt mondta semmi. Mondtam neki, hogy mivel a párja vagyok, és azt szeretném, hogy érezze jól magát, el kell mondania, mert csak úgy tudok segíteni. Megbízhat bennem, hiszen egymásé vagyunk. Üdv: Zed
-Hello. Nekem is volt ilyen nehéz esetem. Türelem, beszélgetés, szeretet, és finom pezsgő, amit közben megittunk, ez jött be! Tamás
-Egykor úgy esett, hogy rengeteg lánnyal ismerkedtem meg. Többségük küzdött ilyen bajokkal. Volt persze olyan, akihez nem sikerült elég türelmesnek lennem, de sokuknál egyetlen éjszaka is elég volt, hogy új emberré váljanak. És az ok, ami görcsössé teszi őket? A hiányos szexuális műveltség, az én-tudat hiánya…Sok minden. Arra nem vagyok büszke, hogy néha robbantottam fel házasságokat is ezzel, hogy megmutattam a nőnek, milyen Nőként élni. Mégis azt gondolom, szükséges rossz volt, ami után a sokkal jobb jött. Ma már nem “praktizálok”, csak a kedvesem kap belőlem!
-Sziasztok. Ugyanebben a helyzetben vagyok. Csak sajnos, akárhányszor próbálok beszélni róla a párom, hallgat. Nem tudja elmondani. Nem bírja elengedni magát és ezt be is vallja. Nem tudom, mit kellene tennem. Türelmes vagyok odafigyelek és mégis.




