James Blunt újratöltve!
Új szólólemez szeptemberben!
James Bluntnak az érzékeny lelkű ex-katonának, szeptember 12-én jelenik meg Dangerous címmel új kislemeze.
Az új szerzeménnyel valószínűleg biztosítja magának a még gondtalanabb öregkort… viszont jól megérdemelten, hiszen Phil Collins is így nyilatkozott róla még 2005-ben: “James Blunt zenéje semmihez sem fogható, amit eddig hallottam! Akusztikus, lassú, lágy balladák keveréke. Nem rock, és nem igazán pop. Nem tudom mi ez, komolyan.”
Eredetileg James Hillier Blount néven világra jövő szívtipró, 2002-ben szerelt le a hadseregtől, ekkor már javában elkezdte szervezni zenei karrierét. Ez volt az az időpont, amikor nevét Bluntra változtatta. Elhisszük, hogy 6 év kőkemény „Ramboként” eltöltött év után, jól esett a váltás.
De azért ne gondolja senki, hogy a koszovói harctéren eltöltött tábortűznél gitározós estéknél született meg az elhatározás, hogy milyen jó lenne békeidőben is pengetni gitárja húrjait… ennél azért korábbra gurult a párkák fonala… szaladjunk vissza az időben, egészen a kicsi James 14. életévéig, amikor megkapta első gitárját, amibe rögtön bele is szeretett, és mint „Nótatörp” ő is dalírásba kezdett…
A koszovói szolgálat megihlette ,ekkor írta, No Bravery című számát. Az itteni szolgálatáról még dokumentumfilm is készült, James Blunt: Return to Kosovo címmel.




